2015. november 22., vasárnap

Kelt hájas Krisztina konyhájából.


Kelt hájas *
Hozzávalók:
80 dkg liszt
4 dl tej
2 ek.cukor
1 dl étolaj
1 egész tojás
5 dkg élesztő
1 mk só
30 dkg ledarált háj
2 ek ecet
Házi Szilvalekvár és birssajt
Vaníliás porcukor
Elkészítés:
A tejben pici cukorral felfuttatom az élesztőt, összedolgozom a többi anyaggal 20 percig pihentetem.A 30 dkg ledarált hájba belekeverem a 2ek. ecetet,majd a kinyújtott tésztára kenem hajtogatom.Négyszeres hajtogatás: A kinyújtott tésztát balról középre hajtjuk, utána a jobb oldalt ráhajtjuk az előzőre, majd fentről középre, és alulról középre.Még 1x megcsinálom(tehát 2x egymás után-nyújtom,hajtogatom) majd pihentetem a tésztát 20 percig.A pihenés után újból nyújtás, hajtogatás pihentetés 20 percig. A pihenés után a tésztát nyújtsuk kisujjnyi vastagságúra, gázlángon melegített késsel vágjuk tenyérnyi kockákra, majd tegyünk egy-egy kiskanálnyi lekvárt hosszában a tésztára. Tetszés szerint hajtogathatunk háromszögeket belőle, vagy csak ráhajtjuk a felső részt az alsóra, vigyázva, hogy ne érjenek össze, mert összeragadnak. Mivel a tészta csak felfelé nő, oldalra nem, egymáshoz nem túl nagy távolságokra helyezzük el egy sütőpapírral bélelt tepsiben, tetejüket óvatosan kenjük le felvert tojással, majd 180C* forró sütőbe tolva süssük készre.
Amikor félig kihűltek, vaníliás porcukorba forgatva, még langyosan kínáljuk, így a legfinomabb!

Csavart mogyorókrémes csiga.

Hasonló a brióshoz, csak ebben töltelék van. Nagyon finom, aki nem szereti a nutellát kakaós töltelékkel is elkészítheti. Ez esetben egy kicsi vajjal keverje ki a kakaópor és cukor keverékét és azt kenje a tésztára.

Sajtos kifli.

Igaz, hogy cappuccino van a bögrére írva, de biztos, hogy forró kakaó volt benne.
 Nem is kellett semmi más a reggelihez.
http://piroskonyha.blogspot.hu/2015/10/sajtos-kifli.html

Receptet a Piroskonyha oldalán találjátok!

Barátfüle.

Recept a

Óriás krumplis pogácsa.

Sziasztok, Ezekkel a méretes krumplis pogácsákkal kívánok kellemes hétvégét!
A receptet Arany Tepsi  blogjában  olvashatjátok!

Mazsolás túrós kuglof.

  25dkg margarin, 25dkg túró, 25dkg liszt, 15dkg cukor, 2 tojás, 1 sütőpor, 1citrom reszelt héja, csipet só, 5 dkg mazsola.
 A cukrot vajat felhabosítani, hozzá 2 tojás, csipet só, liszt, sütőpor.
 Összekeverni bele a túró, mazsola, citromhéja, össze keverjük 200 fokon 45 percig sütni.

Györgyi Bácsó sütötte ezt a szép kuglófot!

2014. július 24., csütörtök

Kakaós-csokis csiga

Egyik nap mondja a párom, hogy a munkahelyén a munkatársa ette a kakaós csigát és úgy megkívánta. Erre azt feleltem, hogy képzeld én is valamelyik nap pont erre gondoltam, hogy úgy ennék egy csokis bigát. :)
Pár napra rá, el is készült a kombó verziója. Nehogy már csak kakaós legyen... :)


Recept Koskacukornál!


Káposztás hajtogatott pogácsa

Már egyszer készítettem ilyen pogácsát, de most egy kicsit változtattam az arányokon. Nagyon könnyű, puha finomság született belőle. Még a gyerekek is szívesen eszegették.
Andrea oldalán a recept!

Kelt szilvás lepény

Történt márpedig, hogy anyum kiolvasztotta a mélyhűtő fagyasztó részét. És elölmaradt a szilva, vagyis mire észrevette, hogy az asztalon hever a zacskó, addigra már puhulni kezdett a gyümölcs. Mi legyen a sorsa? Gondolkodóba esett, s mire észbe kapott a család, az asztalon ott gőzölgött a:

                                                                       


      Kelt szilvás lepény

Ezt a finomságot Andrea Sándor hozta nekünk.

2014. március 19., szerda

Csokis-lekváros bukta.

Nem szeretek buktákat formázni, ez sokkal egyszerűbb és ugyanolyan szép és finom! 


Túróslepény, medvehagymás kalács thang zonggal

Köszönöm a thang zong receptet! Tényleg nagyon feljavítható vele a kelt tészták állaga. És a thang zong előre is elkészíthető, hűtőben tartva 3 napig eltartható.




Kakaós koszorú.

 Nagyon szeretjük a kakaós csigát, de most ahhoz nem volt nagy kedvem, már  van a recept gyűjteményemben mákos koszorú, ehhez hasonló ez a kakaós koszorú is, de még is egy kicsit más. 



Mazsolás kuglóf.


A nagymama sokszor sütött kuglófot, és annyira finom és légiesen könnyű volt a tésztája, hogy azóta sem ettem olyan finomat.

Csokis koszorú.

Az ünnep tiszteletére és persze a család örömére készült ez a kelt tésztából készült koszorú.
Mostanában egyre többet sütök kalácsot. A félelmem mára már elszállt attól, hogy nem sikerül a kelt tészta. 
Mindenki szereti és nem is tart olyan sokáig az elkészítése.  És ami a számomra nagyon fontos, hogy egyre nagyobb örömöm van a sütésében.







2013. szeptember 11., szerda

Kalács állatok.

                       
Több fotó itt!


                           


200 ml langyos Tej
3 evőkanál Cukor
1 tk Só
50 g Puha vaj
2. Tojás sárga
100 g joghurt
600 g liszt
20g élesztő
+ 1 Tojás a kenéshez

Túrós batyu

             
A fantáziám viszont beindult, már éreztem az orromban a friss túrós batyu illatát.

Recept itt bake! Ann.
                           

                                         

Szilvalekváros ravioli kalácskák

                                          Uzsonnára, tízóraira is kiváló. 
Fogadott nagyinktól kaptunk két kis üveg szabolcsi szilvalekvárt. Isteni finom, pont ebbe a sütikébe való. Nem túl édes, puha, kelt tésztás kalácska. Uzsonnára, tízóraira is kiváló. 
 Andreánál megtaláljátok a receptet!  Érdemes megsütni, nagyon finom!
Arany Tepsi blog.

                                       

Csokikrémes fonott kalács


Ezt a finom kalácsot Erzsike sütötte.
Részletes  leírást a sütési folyamatról itt találtok: Troll a konyhában.
                                   
                                  



Hozzávalók a tésztához:
2 dl langyos tej
1 dl langyos tejszín (nem főző)
2 tojás
7 dkg porcukor
1 pici só
1 bio citrom reszelt héja
60 dkg liszt
2,5 dkg élesztő
5 dkg olvasztott vaj

A krém hozzávalói:
1 tábla tej főzőcsoki
1 fél üveg nutella
2-3 dkg vaj
pici tejszín